Gyepszellőztetés befejező lépései

kezi gyepszellozteto - Gyepszellőztetés befejező lépései

Gyepszellőztetést követően feltétlenül szükséges néhány befejező lépést is végrehajtani. Most ebből szemezgetünk. 

Nyesedék gyűjtése

Bármelyik eszközzel is dolgozzunk, nagy mennyiségű nyesedék keletkezik, amit feltétlenül össze kell szednünk, amennyire alaposan csak tudjuk. Akár nagyobb vágásmagasságra állított fűnyíróval is végig mehetünk gereblyézést követően, ezzel még inkább megtisztítva a gyepet. Sőt, utóbbi nagyon ajánlott, akár keresztbe és hosszába is!

Felülvetés

Mindig történik valami, ami miatt szükségessé válhat egy felülvetés. Gombabetegség miatt, kiszáradás miatt, túlöntözés miatt, túlzott taposás miatt, rövid élettartamú pázsitfűfélék használata miatt, de sok egyéb más okból is szükség lehet arra, hogy a gyepszellőztetést követően megszórjunk vagy egyes kis részeket vagy teljes nagy területeket fűmaggal. Ezzel mindig frissíthető, egyre inkább sűríthető a gyepállományt.

Természetesen nem szabad itt sem túlzásba esni, és túl nagy mennyiségben kiszórni a fűmagot, mert ezzel ellentétes hatást érhetünk el, vagyis saját magát folytja meg a gyep, nem lesz elég élettér a fejlődésre és megerősödésre az egyes fűszálaknak.

Tápanyag utánpótlás

Miután jól helybenhagytuk a gyepet a szellőztetéssel, mindenképp szükséges a tápanyag utánpótlás biztosítása. Ez a tavaszi gyepszellőztetést követően különösen fontos, hiszen úgymond téli álomból kellene valahogy felpörgetni a gyepet, ez pedig egy starter/indító gyeptrágyával könnyedén megtehető.

Persze a nyári és őszi időszakban is szükséges a megfelelő tápanyag kijuttatása (nem a tavaszihoz hasonló felébresztés miatt), sokkal inkább a megfelelő kondíció és egészség megtartása érdekében. Ebből a szempontból is hasonlóan viselkedik a gyep, mint az ember, nekünk is szükségünk van rengeteg féle tápanyagra, mikro- és makró elemekre. Mindig a megfelelő gyeptrágyát használjuk bármilyen időszakról is legyen szó. 

gyeptrágya - Gyepszellőztetés befejező lépései

Technológiai öntözés és kelesztő öntözés

A technológiai öntözés tulajdonképpen azt jelenti, hogy időjárástól/évszaktól/stb. függően ½ vagy 1 egész szokványos öntözési mennyiséget kijuttatunk a gyepre. Erre azért van szükség, hogy a gyeptrágyát és fűmagot a talaj felszínére juttassuk le, odatapasszuk, és elkezdjenek megfelelően „dolgozni”, vagyis a gyeptrágyából a tápanyag kioldódni, a fűmag pedig megszívja magát vízzel, és elkezdődik a csírázás (persze lassan).

A kelesztő öntözésre csak akkor van szükség, ha történt felülvetés is. Ez időjárástól/évszaktól/stb. függően azt jelenti, hogy naponta 1-5 alkalommal öntözni kell a gyep teljes felületét vagy a felülvetett foltokat. Ilyenkor nincs szükség arra, hogy minden alkalommal egy teljes öntözési mennyiség kerüljön kijuttatásra, elegendő csak egy része/töredéke is. Lényeg, hogy a fűmag és a talaj legfelső 1-2 cm-es része ne száradjon ki!

Ezt sajnos ki kell tapasztalni, hiába mondom azt, hogy napi 2 elég, ha olyanok az adottságok, hogy 5 is éppen, hogy elég.

Növényvédelem

Ez valójában annyit tesz, hogy a jócskán megtépázott gyepet megvédjük egy esetleges gombabetegséggel szemben. 

Egy gyepszellőztetést követően, pláne, ha történt felülvetés és ennek okán kelesztő öntözés szükséges, könnyedén felütheti a fejét a gombabetegség. Főleg, ha a rendszeres öntözéssel megfelelő optimumot biztosítunk számukra.

És nem, nem érdemes áltatni magunkat, hogy hideg van/meleg van/ süt a nap/ nem süt a nap/ fúj a szél/ nem fúj a szél. Sajnos a gomba nem pihen soha, télen nyáron előfordulhat különböző fajtái a legszélsőségesebb időjárási körülmények között is jól érezhetik magukat, megjelenhetnek és pusztíthatnak. Nem érdemes megvárni, jobb a problémát megelőzni, mint később a tünetet kezelni.

Első néhány fűnyírás

Tulajdonképpen itt összetetten kell gondolkodni, hiszen van egy régi beállít gyepállomány, amely valószínűleg gyorsabban fog észhez térni, nőni és fejlődni, mint ahogy a fűmagok kikelnek és elkezdenek növekedni. Ezért elsősorban a régi gyepállományt kell alapul venni az elkövetkezendő néhány fűnyírás alkalmával. 

Az első fűnyírást akkor célszerű megejteni, mikor a régi gyep eléri a 7-10 cm magasságot. 

Ezután ideális esetben a következő fűnyírásokat már 3-4 napokon belül újra és újra meg kell ejteni.

Ahogy egyre sűrűsödik a gyep nyírásról nyírásra, úgy kell fokozatosan a végső 3-4 cm-es magasságra levinni a gyepet. Ha teljes egészében összezárt a gyep, onnantól kezdve maradhat a végső magasságon.

fűnyíró 3 - Gyepszellőztetés befejező lépései

Közzétette: Dénes Krisztián