Dénes Krisztián, a Dénes Kert alapítója, a csapat vezetője.
Szüleim nyomdokait követve szerettem bele a természet közelségébe. Már kisgyermek koromban is – hála édesapámnak – szüntelenül a háziállatok körül sündörögtem, lestem el az állattartás fortélyait. Édesanyám révén pedig a zöldségek és gyógynövények széles tárházával ismerkedhettem napról napra. Mióta az eszemet tudom, láttam, ahogyan a különböző gyógynövényeket termeszti, pátyolgatja, szárítja és készíti belőlük a finomabbnál finomabb teákat, sőt, még a zöldséglevest is ezzel ízesítette.
2015 óta osztom meg tapasztalataimat, és hasznosítom a tanultakat a gyakorlatban, ezzel szebbé téve a házi kerteket.
“Felnőttkorom kezdetén csapott meg igazán a kert szépségének szele, mikor édesapámmal először mentem el egy általa gondozott csodálatos kertbe. Onnantól kezdve tudtam, hogy ez az ami nekem kell. A friss levegő, a gyönyörű színes virágok, a zöld gyep és a nyári forróságban felüdülést hozó fák árnyéka. Küldetésemnek érzem, hogy megadjam minden kertbarát számára a szép kert lehetőségét. Ennek egyik fontos eleme a gondozott gyep, mely minket szolgál. Ő van értünk, még akkor is, ha megannyi kemény órát töltünk ápolásával. A lehetőség mindenki számára adott, éljünk vele.”
Dénes Krisztián
![Bemutatkozás 326418917 708184081015091 236177431740768095 n Szerkesztve - Bemutatkozás](https://i0.wp.com/deneskert.hu/wp-content/uploads/2023/02/326418917_708184081015091_236177431740768095_n-Szerkesztve.png?fit=300%2C300&ssl=1)
![Bemutatkozás 20200307 180512 scaled22 - Bemutatkozás](https://i0.wp.com/deneskert.hu/wp-content/uploads/2023/02/20200307_180512-scaled22.jpg?fit=292%2C300&ssl=1)
![Bemutatkozás Irritrade ontozo tanfolyam tanusitvany sajat - Bemutatkozás](https://i0.wp.com/deneskert.hu/wp-content/uploads/2022/02/Irritrade-ontozo-tanfolyam-tanusitvany-sajat.png?fit=300%2C212&ssl=1)
![Bemutatkozás Hunter University Irrigation Design Certificate Denes Krisztian 1 - Bemutatkozás](https://i0.wp.com/deneskert.hu/wp-content/uploads/2022/02/Hunter-University-Irrigation-Design-Certificate-Denes-Krisztian-1.png?fit=300%2C232&ssl=1)
![Bemutatkozás Hunter University Installation Technician Certificate Denes Krisztian 1 - Bemutatkozás](https://i0.wp.com/deneskert.hu/wp-content/uploads/2022/02/Hunter-University-Installation-Technician-Certificate-Denes-Krisztian-1.png?fit=300%2C232&ssl=1)
![Bemutatkozás Hunter University Technician Certificate Denes Krisztian 1 - Bemutatkozás](https://i0.wp.com/deneskert.hu/wp-content/uploads/2022/02/Hunter-University-Technician-Certificate-Denes-Krisztian-1.png?fit=300%2C232&ssl=1)
![Bemutatkozás Hunter University Specialist X2™ Certificate Denes Krisztian 1 - Bemutatkozás](https://i0.wp.com/deneskert.hu/wp-content/uploads/2022/02/Hunter-University-Specialist-X2%E2%84%A2-Certificate-Denes-Krisztian-1.png?fit=300%2C232&ssl=1)
![Bemutatkozás IMG 20220128 164723 scaled - Bemutatkozás](https://i0.wp.com/deneskert.hu/wp-content/uploads/2022/02/IMG_20220128_164723-scaled.jpg?w=1007&ssl=1)
![Bemutatkozás IMG 20220128 164714 scaled - Bemutatkozás](https://i0.wp.com/deneskert.hu/wp-content/uploads/2022/02/IMG_20220128_164714-scaled.jpg?w=1007&ssl=1)