A gyep állati kártevői

istockphoto 1291790841 612x612 1 - A gyep állati kártevői

Az állati kártevők közül sokan a fű gyökérzetével vagy friss hajtásaival táplálkoznak, ezért könnyedén kipusztulhat foltokban a gyep. Pontosan ez a legfőbb oka, amiért ezekkel a kártevőkkel foglalkoznunk kell!


Bizonyos érdemi károkat okozó kártevők ellen úgynevezett talajfertőtlenítők használatával tudunk védekezni rövid távon, hosszú távon pedig mikrobiológiai készítmények is elérhetőek ellenük. Ezek a szerek a talajban fejtik ki hatásukat, így akkor van a legkönnyebb dolgunk, ha még a gyep tervezési fázisában vagyunk.

A talajmunkálatok során ugyanis nagyobb mozgásterünk akad a készítmények talajba keverésére, ahogyan a gyártói előírások is előírják a használatát.

Ne felejtsük el, hogy nem minden állati kártevő okoz érdemi kárt a gyepen. Ezért inkább az alábbi kategóriák szerint csoportosítsuk őket:

Érdemi kártevők

Ebbe a csoportba tartoznak az igazi károkat okozók, vagyis a lótetű (lótücsök), cserebogár pajor és a lószúnyog lárva (tipoly).
Sajnos mindegyikük a gyep gyökérzetével is táplálkozik, így kártételük eredménye a foltokban kiszáradó gyep is lehet.

Felismerésük könnyű, hiszen a sárguló gyep könnyedén felemelhető a talajról, mintha egy gyepszőnyeg vagy egy paróka lenne.

Esztétikai kárt okozók

Ebbe a csoportba tartoznak a csupán esztétikai és közvetve károkat okozó kártevők, többek között a giliszták, hangyák, tücskök, pókok, madarak és a vakond is.

A giliszták a felszínre jönnek, ha túl nedves a talaj, és kis kupacokat hagynak maguk után. Ami egyrészt látványában okoznak problémát, másrészt, ha ezekre a kupacokra lépünk, és beletapossuk a fűszálakat, azok elhalnak.

A hangyák kis várakat építhetnek, vagy akár a talajban olyan mélyedéseket és üregeket alakítanak ki, ami süllyedéshez vezethet, így érdemes őket kitessékelni a gyepről.

A tücskök és pókok általában lyukat vágnak a gyepen, és oda költöznek be. Esztétikailag elég zavaróak tudnak lenni ezek a lyukak.

A madarak szintén lyukakat készítenek, de ők a táplálék keresése során, ami végső soron jó nekünk, de a lyukak hátra maradnak, és rontják a gyep összképét.

istockphoto 1214462200 612x612 1 - A gyep állati kártevői

A vakond kártételét pedig ismeri mindenki, kupacokat készítenek a gyepen, ami talán a legzavaróbb és legidegesítőbb egy féltve őrzött gyepen.

Emellett fontos megjegyezni, hogy a vakond az előbb felsorolt érdemi kártevőkkel és esztétikai kártevők közül néhánnyal is táplálkozik, így számunkra hasznosak, csak a kupacokat ne gyártanák ilyen serényen.

Összegzés

Összegezve tehát jó néhány olyan kártevő létezik, mely valamilyen módon, de problémákat tud okozni a gyeptulajdonosoknak, így egyes esetekben érdemes, más esetekben pedig kifejezetten ajánlott és kötelező ellenük valamilyen módon fellépni. Nézzük is tehát ezeket a módszereket.

Közzétette: Dénes Krisztián

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .